Vallod-é mi az, embernek lenni?
Tisztességgel megőszülni? Becsületben éhen halni? Gyermeknek tanítója, asszonynak támasza, országodnak őrízője lenni? Vagy vallod-é az dőzsölésnek múlhatatlan hatalmát, hol az ember elvész, s nem lészen az más, mint pusztán két lábon járó bankszámlaszám?
Volt idő, mikoron az házad, s lakásod ajtaját(mert volt vala) bezárni nem kellett vala. Igaz, nem vihetted az bugyellárisodat csillogó plázákba, vásárfiára elkölteni. De kint ülhettél napszállatkor az lócán, lábad lógatván, midőn munkádból (mert volt vala) fáradtan, izzadtságtól csatakosan hazaérkezvén (mert volt vala hová), estebéded elfogyasztván, friss levegőre áhítoztál (mert volt vala). Nem csörgött az kézibeszélő, s nem pittyegett az számítógép, se nem az trubadúrláda. De zajongott az lábadnál az gyermekek hada, s asszonyodnak kedves zsörtölődése vala.
S ha nem is láttad az vitézlő VV urakat, s hölgyeket, kezedbe akadt az nemzetes Gárdonyi Géza uramnak egy-egy remekmíve vala. Kinek csak a teste.. De amint hatalmasság támadt önnönmagad, s családod ellenében, felkerekedtél,s Pozsonytól Kishegyesig szemben álltál az rontással.
Nem voltál gazdag vala, nem láttad az Pireneusok lábát, s nem hánytad halomba az fontok kötegeit az ködös Albionban. De érezted az margaréta mezők átható illatát, hallottad az harisnak csípős énekét. Napkeltekor felöltözvén, búcsút vevén az családi hajlékodtól, mentél, ha máshová nem is, de az mezőre bizonyosan, kaszával, kapával. S megtermelted mit a Föld adott. A kenyeret. Nem updatet vala.Vásárnak napján reád várt az Isten háza, s te mentél, még ha nem is az papnak beszíde miatt.Hanem amiatt, mi legdrágább e földön. Embertársaid miatt vala. Kikből te is emberré váltál.
S ma mit teszel? Halmozod az pénzt, értéket, nyakkendőt, s eljutsz az Pireneusok lábához vala. Tán az Óperenciás tengeren is túlra. De mond, hová lettek társaid? Kedves zsörtölődő asszonyod, lábadba csimpaszkodó gyermekeid, kik szavadtól tanulják az élet rejtelmeit?
Azt mondod, ez a fejlődés. Imígyen halad az világunk a felvilágosodottság, s a jövő felé. De házad, lakásod (mi a banké vala), már zárva tartod. Bugyellárisodat (ha csörög benne a garas vala), már bankba, s postahivatalba viszed vala. S a kenyér mit megveszel, update, az lehet vala. De gabonát vajh látott-e? Nem izzadsz már a munkádban, mert görnyedezel az számítógép előtt vala. Tested és lelked már nem birkózik meg az nehéz, teremtő munkának fáradalmival. Le is győzi az láthatatlan ellenség. Nem mész már vásárnak napján, ünneplőbe öltözvén az Istennek házába. Sem papért, sem másért. Elég az trubadúrládának hamis zengését hallgatni. S ha ma önnönmagad, s családod ellen hatalmasság kerekedne fel, már a fotelből sem tudnál felkelni. (Ahogy már nem is tudsz vala.)
Azt mondod, fejlődtünk.
Azt kérdem: Megérte?
